1. Fejezet – My life as a Volturi

Sziasztok!

Itt az első fejezet, kis csúszással sajnos, de azért elkészült :D
Remélem tetszeni fog, nem igazán lacafacáztam, belecsaptam a közepébe.
Aki szeret zenét hallgatni közben, annak ajánlom hozzá: Britney Spears-től az Overprotected-et.
Puszi:
LilyV

„Élveztem, ahogy a dühöm felbugyog. Hogyan merészeli azt feltételezni, hogy gyenge és gyámoltalan vagyok. Hogy merészel az irányításommal próbálkozni úgy, hogy megmondja hova mehetek, és hova nem, és kivel tölthetem az időmet.”
/ Becca Fritzpatrick - Crescendo/

Az emberek csodás lények. Mindig csodáltam őket a bátorságukért és azért, mert nem félnek a haláltól. Vagy legalábbis képesek elfogadni az idő múlást, az öregedést, a gyengülést. Én a helyükben nem tudnám. Bár nekem nincs is rá szükségem. Hosszú élet áll előttem, hacsak meg nem ölnek. De itt, Volterra őrökkel körülvett biztos pontján még erre is elég kis esély van. Főleg ha még folyamatosan egy-két testőr is körülötted ólálkodik. Az őrök a trónterem fele kísérnek. Tudom miért. Bár apa mindentől olyan távol akar tudni, amennyire csak lehet, azért én tudok a külvilágról. Tudom mi zajlik körülöttünk. A Román Királyság Vladimir és Stefan vezetésével ellenünk fordul. Hallottam hírét, hogy vámpírokat toboroznak és más klánokat igyekeznek meggyőzni. Nem értem miért nem lehet békében tengetni az örökkévalóságot. Az emberek is képesek többé-kevésbé békében élni egymással, az emberi társadalmak már rég túlszárnyalták a mi elmaradott egyeduralmi rendszereinket. De mi túl vakok vagyunk, vagy túl büszkék, esetleg egyszerűen túl öregek, ahhoz, hogy haladjunk velük ilyen szempontból. A régi korok etikája köztünk még mindig él. Na nem a szüzességi fogadalmak vagy a házasságok örök-érvényűsége meg hasonló őrültségek. Végül is az örökkévalóság hosszú idő. De a béke és szövetségi szerződések, a találkozók fényűzése, és jobb esetben, a másik királyság elismerése. Az egyes királyságok vámpírjai csak a másik királyság beleegyezésével léphetik át a határt. No igen, ilyenkor irigylem a nomádokat, akik arra mennek, amerre a szél fúj … Persze nem lennék hajlandó elhagyni a családom, csak azért, hogy utazgassak. Helyette jobban örülnék, ha apa végre nem akarna folyamatosan egy védőburokban tartani. Gondolom megint elküld az Amazon klánhoz Dél-Amerikába. Mindig ezt csinálja, ha más királyságokkal tárgyal. Nem örülne neki, ha tudnák, hogy én vagyok a lánya. Hogy miért? Hát mert így nagyobb biztonságban vagyok. Az Amazonokban megbízik, rajtuk kívül még a Cullen és a Denali királyságokban is. De ők mások, mint mi, ők vegák. Talán pont ezért nem küld soha hozzájuk. Az elmúlt 37 évben volt időm hozzászokni az Amazonok vendégszeretetéhez és ahhoz is, hogy néha, hébe-hóba, kicsit kalandozok. Néha elhagyom az amazonok központját, hogy megismerkedhessek a velük szomszédos királyságokkal. Bár arra is volt példa, hogy apa egy elhagyatott szigetre küldött rengeteg testőr kíséretében, és olyankor meg szoktuk látogatni a szomszédos szigetet, egy kicsit bulizni. Nincs okom panaszra, tényleg nincs, csak … mégis. Nem szeretem, hogy úgy bánnak velem, mint egy gyerekkel, vagy egy porcelán babával. Értem én, hogy én vagyok a szüleim szeme fénye, de akkor is. Szeretnék én is a hasznukra lenni és nem csak éldegélni tudatlanul. Persze kitaníttattak. Az egyetemen ősi kultúrákra és diplomáciára szakosodtam. Nyelveket tanultam, leginkább élőnyelveket. De az igazi szenvedélyem a harcművészet. Igyekeztem minél többet elsajátítani, ezzel tudatva a szüleimmel, hogy meg tudnám magam védeni egy ütközet során, de persze nem hisznek nekem. Nem, ha a biztonságomról van szó. Jane-nel sétáltunk a trónterem felé. Nem volt messze, különösebben, de nem siettük el. Hiszen ráértünk. Épp egy csajos délutánt szerveztünk, amibe még Heidi-t Antheodorat és anyát is igyekszünk majd bevonni, ha lehet. Ahogy a trónterem ajtaja kitárult előttünk én apához szaladtam és megöleltem. Nos igen, a sebesség a másik szenvedélyem. A vámpírokhoz képest is gyors vagyok, ami egyszerűen csodás. Láttam apa csodálatát, ahogy közeledtem felé, azalatt a pár pillanat alatt.

- Ennyire hiányzott az öreged, lányom? - nevetett fel, miközben átölelt.
- Mostanában igen kevés időt töltünk együtt. És még csak nem is tájékoztatsz, hogy mi folyik körülöttünk. - mondtam morcosan.
- Mert felesleges időpocsékolás lenne. Szeretném, ha nem aggódnál. - simogatja a hajamat.
- Apa nagylány vagyok. Már jó ideje. Itt lenne az ideje, hogy beavassatok a dolgaitokba. Hátha tudnék segíteni. - makacskodtam tovább.
- Kislányom. - sóhajtott fel a fejét csóválva. - Ne makacskodj. Egyébként is honnan veszed, hogy baj van? - nézett rám kérdőn, én pedig magamban hálát adtam a képességemnek, hogy nem látja/hallja a gondolataimat. Nem akartam, hogy tudomást szerezzen róla, hogy vannak kapcsolataim más királyságokkal, addig legalábbis nem, amíg nem kezel közel egyenrangúként magukkal. Hát egy másik kézzel fogható magyarázatot adtam.
- Mostanában túl sok időt töltök az Amazonokkal. Sokat tárgyalsz a szövetségesekkel, meg néhány ütköző királysággal. Apa nem vagyok hülye, tudom, hogy gáz van.
- Aro, Bella-nak igaza van. Már épp itt az ideje, hogy ő is csatlakozzon közénk a tárgyalásokon. A többi királyság sem nézi jó szemmel, hogy nem mutatod be nekik a lányod. Bella meg tudja magát védeni, mind fizikailag, mind mentálisan. Nem kellene aranykalitkában tartanod. - állt mellém Caius, mint mindig. Azonban Marcus mindig apa mellé állt a védelmemben. Tudom, hogy egyikük sem akar rosszat nekem, de úgy érzem, hogy csak Caius ért meg engem.
- Caiusnak igaza van. Tudod, hogy milyen gyors vagyok, és Félix-et meg Dimitrit is legyőztem már. Rengeteget tanultam a harcról és a politikáról. Vagy szerinted még mindig nem vagyok elég felkészült? - kérdeztem halkan. Sose leszek elég jó nekik. Gondoltam szomorúan. Sosem fogják hagyni, hogy bebizonyítsam mit tudok.
- De. De, nem akarjuk feleslegesen kockáztatni az életed. Neked egy szebb jövőt akarunk. - mondta rekedt hangján Marcus.
- Szebb jövőt? - kacagtam fel. - Ahol a saját családom nem bízik bennem és úgy passzolgatnak, mintha egy tárgy lennék? Azt hiszem mások a véleményeink a szebb jövőről. - mondtam fagyosan. A dühöm tombolt ugyan, de igyekeztem inkább hideg lenni, az mindig kifizetődőbb. A düh erőt ad a félelem felett, ugyanakkor felelőtlenné és meggondolatlanná tesz minket, ami a harctéren az életünkbe is kerülhet. Senki nem szólt semmit. A levegő befagyott. Csak egy halk, lassú szívdobogás és néhány lélegzet zavarta a terem csendjét, na meg a kintről beszűrődő hangok. Végül én törtem meg a csendet. - Elköszönök anyától és már itt sem vagyok. - mondtam nyugodt hangon. Nem öleltem meg egyiküket sem, még Caiust sem, pedig ő kiállt mellettem, de most egyszerűen nem akartam tovább ebben a fagyos légtérben maradni. Jane itt maradt, biztos fontos vendégek jönnek... Apa imádja Jane és Alec képességeit, ezért ők csak ritkán utaznak velem. De legalább Heidi velem jön. Anyáék szobája felé tartottunk, de anya nem volt ott. Biztos Antheodoraval vannak valamerre. Úgy gondoltam inkább felhívom, minthogy felforgassam érte a kastélyt. Két csöngés után fel is kapta a telefont.
- Szia Kicsim. - szólt bele meleg, törődéssel teli hangon anya.
- Szia anyu. Itt vagy valahol a kastélynál?
- Nem, Doraval vásárolunk Mazzolaban. Baj van kicsim? - kérdezte aggódva.
- Nem, dehogyis anyu, csak el akartam búcsúzni.... Apa megint elküld itthonról. Hamarosan indulok. - mondtam csalódottan.
- Apád csak jót akar, csak kicsit furcsa mód gondolkodik. - vigasztalt anya. - Ha meg tudod várni, míg visszaérünk, akkor szívesen elkísérlek.
- Nem szükséges anya. Most inkább mihamarabb elmennék itthonról. Vásárolgassatok csak Dora-val. Majd valamikor, ha őfensége úgy dönt, akkor jövök haza. - mondtam durcásan.
- Megint összevesztetek? - kérdezte, bár inkább kijelentésnek tűnt.
- Csak a szokásos lemez. Semmi komoly. - sóhajtottam fel.
- Szörnyen makacsok vagytok mind a ketten. És akaratosak is, azért van ennyi súrlódásotok.
- Valószínűleg így van. De most indulok.
- Rendben. Vigyázz magadra és hívj, ha megérkeztél, rendben? - kért, mint mindig.
- Persze. Szeretlek anya. - búcsúztam el tőle.
- Én is szeretlek kislányom. - mondta, majd kinyomtam a hívást és a szobámba mentem. Összedobtam egypár cuccot egy utazótáskába és már mentem is a hangárba. De mielőtt beszállhattam volna megjelent Caius.
- Várj egy kicsit, Bella. - szólt utánam.
- Bocs az előbbi előadásért. Tudod, hogy te vagy a legnormálisabb vámpír köztük. - mondtam hízelegve.
- Csak mert én elismerem, hogy szükséged van arra, hogy tégy valamit a királyságunkért. Engem sosem védett senki úgy, ahogy téged védenek a szüleid és Marcus, de tudod nem is bánom. Én élhettem mindig a saját életemet anélkül, hogy bárki beleszólt volna. De neked hirtelen mindenki beleszól az életedbe, ezért sajnállak és ezért állok ki melletted. - mosolyog rám. - Úgyhogy rám számíthatsz Bella. Nekem már bizonyítottad, hogy megfelelsz a trónra, és hidd el, nekik is. Csodás királynő leszel. - a szavainak hallatán kissé meghatódtam. És olyan hirtelen szaladtam hozzá és öleltem meg, hogy még én is meglepődtem.
- Köszönöm Caius, te vagy a legkirályabb barátom. És soha nem lehetek elég hálás azért, mert megértesz és kiállsz értem, úgy, ahogy apának kellene.
- Csak ígérd meg, hogy vigyázol magadra, míg nem vagy itt. Én meg igyekszem meggyőzni Aroékat, hogy veszélyesebb téged utaztatni, minthogy itt lennél a tárgyalásokon. - kacsintott rám.
- Miért mondogatod te is, meg anya is, hogy vigyázzak magamra? - csóváltam a fejem.
- Sulpicia azért, mert az anyád, és bár ő igyekszik nem beleszólni az életedbe, de jobban aggódik miattad, mint bárki más. Én meg azért, mert nem vagyok olyan naiv, hogy elhiggyem, hogy elmész az Amazonokhoz és csak ülsz a seggeden és nem próbálsz kiszökni és hasonlók. - kacsintott rám mindentudóan. Egy pillanatra megijedtem.
- Caius a végén még kiderül, hogy jobban ismersz, mint a szüleim.
- Végül is én is egész életedben melletted voltam, nem? És ismerem az apádat is már évszázadok óta. Az alma pedig ritkán esik messze a fájától. Ráadásul tudtommal senki sem értesített, hogy megint az Amazonokhoz küldünk. Pedig ezt csak mi hárman tudtuk. Agyafúrtabb vagy, mint azt gondolnánk. - mosolygott. Mindig imádtam Caiust. Ő sosem akart uralkodni felettem, csak elfogadott.
- Most már tényleg indulok. Jót ne halljak rólad. - kacsintottam rá és megöleltem.
- Nem fogsz. - nevetett. És már itt sem volt. Én pedig végre kényelembe helyeztem magam a gépen, amit Felix vezetett, de Heidi és Dimitri is velünk jöttek. Ők elég gyakran kísérnek el, de szerencsére az Amazonoknál sose olyan szigorúak a biztonsági lépések. Illedelmesen köszöntem nekik. Míg ők is kedvesen megöleltek. Szinte mér családtag voltam, annyi időt töltöttem itt. Nekem is volt olyan amazon ruhám, mint nekik, de nem túl szívesen hordtam. Ők segítenek abban, hogy itt kicsit szabadabb legyek, amiért imádom is őket. Az amazonok területe nem volt túl nagy, csak Bolívia, Peru és Ecuador tartozott a fennhatóságuk fölé. Ahogy átöltöztem már úton is voltam a szomszédos királyság felé. Amint már eléggé eltávolodtam a központtól telefonáltam. Először a Brazil Királyság uralkodóját hívtam. De ő már szervezési okokra hivatkozva nem ment bele a találkozóba, persze ő is ott lesz apáék tárgyalásán. Így felhívtam az Argentína és Chille fölött uralkodó Awa* Királyság egyik uralkodóját. Igazából mindhármukat ismerem, de mivel a másik kettő házaspár, így neki valószínűleg több szabad ideje van szingliként. Megbeszéltünk egy találkozót de tudtam ő sem ér rá sokáig, alig pár percre, mielőtt elindulnának Volterraba. Ahogy odaértem kedvesen üdvözöltem. Barátok voltunk már egy ideje, bíztam benne, de azért az életemet még nem bíznám rá, azért annyira nem ismerem. Kedves meleg hangján köszöntött.
- Szerbusz Drágám, jó újra látni, bár mostanság sokat tartózkodtál a közelben.- nem szerettem, ha becézgetnek, de ő mindig ezt csinálja, ezért már nem is vetem fel.
- Igen, tudod apa és az ő idióta védőösztöne. - csóváltam a fejem.
- Meddig maradsz itt? - ült le egy nagy sziklára és én is mellé ültem.
- Gondolom amíg ti ott vagytok. - mondtam fintorogva.
- Nagyon nem komálod még mindig ezt a helyzetet, igaz?
- Nem, nagyon nem. Hiába pedálozok se apa, se Marcus nem állnak mellém. Caius hiába győzködi őket. - sóhajtottam fel lemondóan. - Soha nem fogják hagyni hogy segítsek, pedig talán én jobban tudnék tárgyalni, mint ők.
- Ebben biztos vagyok. Veled mi sokkal könnyebben megegyeznénk, mint velük.
- Igen, de ha egyszer nem fogadnak el királynőnek, akkor nem és kész.
- Talán én elérhetném, hogy számításba vegyenek téged. - nézett rám őszintének tűnő törődéssel.
- Komolyan gondolod? - néztem rá döbbenten.
- Igen, teljesen. - bólintott.
- És mégis hogy szándékozol ezt megtenni?
- Megmondom nekik, hogy csak veled vagyok hajlandó tárgyalni. Hidd el a nővérem is belemegy majd. - mosolygott. Én pedig gondolkodtam. Ha tényleg így lenne … talán apa belemenne. Mostanában nagy szüksége van a szövetségeseire. - Nos, mi a véleményed?
- Megköszönném, ha megpróbálnád. - néztem rá mosolyogva. Tudtam, hogy ez azzal jár, hogy a családom tudomást szerez a kapcsolataimról, de ez egyszer úgyis bekövetkezett volna. Pár percig csendben voltunk. De ez a kényelmes csendtípusba tartozott. Végül mégis megszakítottam. - Tudod, hogy kik lesznek még ott?
- Úgy tudom, hogy a Brazil, a Denali és a Cullen Királyságok. - mondta elgondolkodva.- Érdekesnek tűnik. Mi még sosem találkoztunk a vega családokkal.
- Én sem, de ez nem meglepő.
- Hát nem, szépség, de most már indulnom kell, különben a nővérkém kifiléz. - nevetett fel.
- Akkor siess. - nevettem én is, bár Tüzesszem sosem bántotta volna … Ő felpattant és már tűzött is el. Én viszont ráértem, körbenéztem, imádtam a természetet és nem is volt okom visszasietni...

*Awák: Kihalóban lévő indiánok Dél-Amerikában. Néhány forrás szerint már kihaltak...